Mottó: Egy mondat nem addig tart ameddig valaki követni tudja,
hanem ahol a pont van!
Nem biztos, hogy csak a rosszindulat vezeti azt aki megemlíti, hogy a munkádat jobban is csinálhatnád.
Tisztelt Tanult Kollégám!
Először is elnézést kérek, hogy ismeretlenül a tegezést választottam megszólításul, de kollégák között ez már csak így szokás. Kérlek az alábbiakban felsoroltakat ne kritikának, sokkal inkább 27 év tervezői gyakorlatából fakadó tanácsnak vagy inkább javaslatnak tekintsd.
Nem teljesen önzetlenül rovom e sorokat. Sok-sok épületet, épületegyüttest kellett már antennával ellátnom, és bizony 100 elektromos tervből 99 rossz volt. Nem sok értelmét látom, hogy azt taglaljam miért volt rossz, inkább a jobbítás szándékával
próbálnék előhozakodni. Ha a sok-sok elektromos tervező kollégának csak 1%-a megszívleli egy részét annak amit leírtam, akkor a következő generációnak talán kevesebb bosszúsága lesz. A leendő lakókra (akikért az egész épület van) most ki sem térek. Ők ugyanis - tapasztalatom szerint - nem számítanak, egyszerűen nem tényezők a leendő épületben.
Mondjak egy példát?
Ha tehát mindenképpen antennarendszert (és hálózatot) kell tervezned, és nem értesz hozzá nem kell szégyenkezni, ez már mással is előfordult.
1. Fordulj szakemberhez. (hidd el, mára a távközlés - még ha az csak műsorszórás is - olyan bonyolult, hogy alapadatok és tapasztalat nélkül, ha megfeszülsz sem fogsz jó és flexibilis hálózatot alkotni.)
2. Keress (aktuális) szakirodalmat. Aktuálisnak számít a félévnél nem régebbi szakirodalom. Az 1968-as egy kicsit már elavult. Az interneten és a jobb cégek képviseleténél, bemutatótermeiben, ill. a tavaszi antennás kiállításon bőséges anyaghoz
juthatsz (kábelek, csatlakozók, elosztók, erősítők, switcheerk, és ezek paraméterei!) Ezzel a következő kiállításig kihúzhatod, aztán elavul! Ha pénztárcád (vagy a cégedé) engedi, érdemes a bécsi, londoni és a Német Satellit kiállítást is megtekinteni. Meg fogsz lepődni, hogy bár napra késznek hitted magad, mennyi minden van, amiről még csak nem is hallottál!
Nem baj, ha a leendő rendszer nem gyáli piacon kapható gagyi eszközökre épül, bár ezek esetenként 2 forinttal olcsóbbak. A rákosborzasztói, önjelölt leendő multinacionális távközlési mammutok helyett, - melyek azonban még csak a sufnitunning szintjén állnak - (valahol mindenkinek el kell kezdeni,
mondjak egy
példát?) bátran használd a már nevet szerzett cégek eszközeit. Ezeket arról lehet felismerni, hogy nem a Budapesti Piacban hirdetnek 1/16 oldalon, hanem valamelyik nemzetközi SZAKLAPBAN 1 színes oldalon. További ismertetőjelük, hogy legalább 30 éve a piacon vannak és hozzájuk hitelesítik a világot!!!! Ja és még egy apróság: a jövő héten is működik amit gyártanak. A
mellékletben felsorolok néhányat.
3. Mérd fel az igényeket és a lehetőségeket. Pl. mennyire lesz heterogén a lakók csoportja. Mennyi lesz várhatóan a külföldi lakótárs, stb. Nem olyan nehéz ez! Ha mondjuk a proli negyedben bérház épül, valószínüleg nem akarnak majd kódolt angol és francia adókat nézni, havi 40.000.-Ft!!! előfizetési díjért. Ugyanez a káder dűlőn már nem kizárt.
Attól, hogy az utcában van kábel TV még nem biztos, hogy mindenki azt akarja nézni. És nem is lehet Őket rá kötelezni. (Még akkor sem ha néhány hirtelen szerzett vagyonától elvakult "építési vállalkozó" azt hiszi, hogy előírhat vagy éppen megtilthat alkotmányos jogokat egyes lakóknak. Célszerű egy-egy jó vastag csövet (12 lakás/40 mm) tervezni a pincétől a tetőre, hogy le/fel lehessen vezetni rajta lakásonként akár két koaxkábelt is. Az utcáról a kábel TV-t, a tetőről a műholdast, vagy egyéb antennát. Így van rá némi esély, hogy nem jelenik meg már az első héten néhány kábelcsatorna a folyosón, és néhány ablak előtt lengedező kábel a házfalon. Nem baj ha megismerkedsz a törvényben és a szabványban foglaltakkal. (Ezeket sem hülyék írták.) Pl. 1996 évi I.tv., Msz. 1458.
4., Meglepő módon az emberek egy (egyre nagyobb) része szeretne Internetezni. És azt nem csak telefonvonalon keresztül lehet, hanem kábeltévé hálózaton, sőt műholdon keresztűl is. Ha nem kerül semmibe csak egy kis odafigyelésbe, akkor ugyan miért ne biztosítanánk a lehetőségét pl. egy esetleges műholdas Internet kapcsolatnak? A Terra rendszerről most még nem is szólok, pedig már az is üzemel, nevezzük egyszerűen csak Mindig TV-nek.
A koaxiális kábel nem villanyvezeték. Ezt nem szabad durván húzni, megtörni, összepréselni, stb. Az antenna pedig nem az Inotai Erőmű, tehát csak módjával a kábel hosszának. Ha fontos, hogy még 10 év múlva is lehessen TV-t nézni a lakásban, akkor célszerű a tervezésnél (és a kivitelezésnél) figyelni erre. A kábelútvonal legyen rövid és csillagpontos. Lakáson belül is legyen csillagpontos! A felfűzött aljzatokra nem lehet műholdas rendszert kötni. Az elosztódobozt lehetőleg ne gyufa skatulya méretűre (100-as) tervezd, mert abban nem férnek el a szükséges elosztók és leágazók. Még a 150-esben is csak szűken. Védőcsőből pedig lehet kapni (venni) 16-osnál vastagabbat is. És a vastagabb csőben minden ellentétes
híreszteléssel szemben tényleg több kábel fér el mint a vékonyabban. Tudom én, hogy minden szakma szeretné uralni a helyzetet, de talán mégis meg lehet találni az arany középutat.
A TV csatlakozóaljzat elhelyezésének nem az a fő szempontja, hogy hol mutat jól a tapéta mintán, vagy, hogy hol van 220 V-os csatlakozás, hanem, hogy egy lakást - vélhetően - hogyan fognak használni. Nem elhanyagolható szempont a nap járása sem. Ha ugyanis belesüt a TV-be, nem lehet jól látni. (hát nem furcsa?)
Ma már illik minden szobába TV- csatlakozót tervezni (és telefont is.) Ne magadból indulj ki! Hátha a leendő lakónak lesz pénze 2 (3-4) TV-re is. Lehet, hogy az illető nem tervező, vagy tanár, hanem Pl. biztonsági őr, esetleg maffiózó és így mindjárt 2x-100x annyi a fizetése!
Nos kedves Kollégám, mire idáig elértél, már valószínűleg kellőképpen felbőszültél, pedig nem ez volt a célom a szarkasztikus, néha talán gunyoros hangvétellel, hanem, hogy felkeltsem a figyelmet: még nem megy minden tökéletesen. Mondhatnám úgy is, hogy semmi sem megy sehogy, de az túl pesszimistán hangzana.
Ha kérdésed van szívesen és ingyen segítek, - hátha sikerül egy picit jobbítani, egymás munkáját megkönnyíteni, és a megrendelőnek mosolyt varázsolni az arcára!
Tisztelettel: Papp Tamás